Tüntetők bírságát engedte el a bíróság, jogszerűtlen volt a rendőrség
Tavaly március 15-i ügyekben hozott döntést a bíróság, ekkor a rendőrség anélkül bírságolt, hogy felszólította volna a demonstrálókat az úttest elhagyására.
Tavaly március 15-i ügyekben hozott döntést a bíróság, ekkor a rendőrség anélkül bírságolt, hogy felszólította volna a demonstrálókat az úttest elhagyására.
A Fővárosi Törvényszék ismét a TASZ érveit fogadta el a rendőrséggel szemben, amikor hatályon kívül helyezte a rendőrség határozatát, ami megtiltotta a Lánchídra vasárnapra tervezett demonstrációt. Az ítélet szerint a rendőrség figyelmen kívül hagyta az együttműködés és az érdemi egyeztetés kötelezettségét – írja közleményében a Társaság a Szabadságjogokért.
Ő az, akit a TASZ véd, és aki kiszúrt egy százezreket érintő hibát a Telekom rendszerében.
A huszonéves, programozónak tanuló fiatal 2017 nyarán jelezte, hogy biztonsági rést talált a Telekom rendszerében, az őt képviselő TASZ szerint a büntetőpere az ügyészség feltűnő szakmai hozzá nem értése mellett zajlik.
Dávid azzal kereste meg a TASZ-t, hogy édesanyja tavaly halt meg egy megyei jogú város kórházában. A férfi kórházi fertőzésre gyanakodott, de az ÁNTSZ a GDPR-ra hivatkozva elküldte őt, nem kapott meg minden szükséges papírt.
Petíciót is indítanak, ugyanis máig nem ismerhetők a kórházi fertőzések adatai.
Szeptember 1-ig kellett volna leközölni a 2017-es dokumentumokat, ez azóta sem történt meg.
Brüsszelben beszéltek a magyar demokrácia állapotáról és a Sargentini-jelentés fontosságáról magyarországi civil szervezetek vezetői.
Pert indít a Társaság a Szabadságjogokért, hogy megtudja: történtek-e visszaélésszerű lakcímbejelentések az idei választások előtt.
A Társaság a Szabadságjogokért azt írja, a három pergyőzelem után könnyebb lesz közérdekű adatokat kikérni. Egyszer a BKK-val, egyszer a Honvédelmi Minisztérium egy cégével, és egyszer a Magyar Orvosi Kamarával szemben nyert pert a TASZ.
Székely László felkérte az emberi erőforrások miniszterét, hogy – akár külön intézkedések kezdeményezésével – fordítson kiemelt figyelmet arra, ahogyan tárcája szervei a panasz- és közérdekű bejelentéseket kezelik.
Szabó Máté arra kéri Bucsek Gábort, mielőbb tájékoztassa a közvéleményt arról, hogy a rendőrség hogyan biztosítja, hogy a gyülekezni kívánók élni tudjanak alkotmányos jogukkal.
A legfelsőbb bírói fórum végzésében kimondta, hogy a pécsi 040-es szavazókörben sérült a választás tisztasága. A döntésnek a választás eredménye szempontjából nincs jelentősége.
Az ítélet jogerős, másodfokon a bíróság a TASZ-nak adott igazat.
A rossz időket idéző, az állítólagos „Soros-zsoldosokat” listázó cikk miatt két jogvédő szervezet, a Magyar Helsinki Bizottság és a Társaság a Szabadságjogokért ingyenes jogi segítséget ajánl azoknak, akik jogi úton szeretnének elégtételt venni a listázás miatt, áll a Magyar Helsinki Bizottság közleményében.
A Társaság a Szabadságjogokért az utóbbi hetekben több eljárásban is elérte, hogy igazat adjanak a választópolgároknak a választási szervek a választási eljárás törvényességével kapcsolatos kifogásaik miatt. A TASZ kimondatta, hogy a pákozdi polgármester jogellenesen kampányolt a kormánypártok ellen, hogy jogsértő volt, amikor a visszalépett jelölteket nem húzták le a szavazólapról, és hogy a hivatalos választási honlap hiányos tartalma is sértette a választási jogszabályokat – írják közleményükben.
A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) logikus magyarázatokat vár a Nemzeti Választási Irodától a csalásgyanús esetekre, köztük arra, hogy a választókerületi bizottságok elérhetőségét csak a jogorvoslati lehetőség lejárta után tették elérhetővé.
A TASZ büszke tevékenységére, és kijelenti, maga is listáz már rég.
Ezúttal egy kormánypolitikus rovására érvényesült az, hogy a kampányban valótlanságot is szabad állítani, ahogyan azt nemrég a Nemzeti Választási Bizottság mondta ki a TASZ jogvédő szervezet panaszát elutasítva.
Szabálysértési ügyben szeretnék meghallgatni őket, áprilisban. Az érintett diákok szülei közül többen úgy döntöttek, a Társaság a Szabadságjogokért civil jogvédő szervezethez fordulnak segítségért.